...szóval a változásról.

A változás jó!

Ugyebár az elején mondtam, hogy az útvonalam csak egy alternatíva. Az a terv,m miszerint tekerek Lehelékkel, már az indulásomkor ködös volt, útközben pedig kiderült, nem fog összejönni. De nem adtam fel a reményt: Rómában több, mint egy hetet töltöttem el, hogy bevárjam őket. Elérni nem tudtam a két srácot, hiszen épp a Mount Blanc-ot mászták. Aztán mikor jelentkeztek, megbeszéltük, hogy amikor én a keleti parton tekerek felfelé, ők meg a nyugatin lefelé, összefutunk legalább egy sörre valahol középen a hegyekben - Potenza lett a kiszemelt célpont. Mikor leértem Reggio di Calabria városába (a csizma orra) és kiderült, hogy nem tudok átmenni Bariba, kicsit elkeseredtem, de aztán hamar túltettem magam rajta. Hisz minden rosszban van valami jó: így talán többet is eltölthetünk egymással, mint egy nap...

Nápolyban találkoztunk. Ott megbeszéltük: ha már ennyit vártam rájuk, na meg úgyis késésben vannak, kihagyják Szicíliát, s elkísérnek engem egy darabon. Aztán jött az ötlet, hogy menjünk át kicsit keletre - Előd Albániába szeretett volna nagyon menni. Lehel és én Dubrovníkot erőltettük, hogy hazafelé "lazább" legyen a menet. Ok, meglátjuk Bari-ban mi a helyzet...

Bariban aztán kiderült - Durres-be olcsóbb is a jegy, és egy nappal korábban megy a járat. Tehát két napot vesztünk csak - két pihenőnapot. Így jött Albánia...

...ami egy nagyon jó ötlet volt! Az emberek nagyon kedvesek, vendégszeretőek, a táj is gyönyörű. Indulásomkor többen (Csibazé, Bulony) is mondtátok, hogy keletre menjek - hát most belekóstoltam, és igen! Keleten van az igazi "nyugat"!

Most Kator városából írok. Sietünk tovább, mert kell tartani a napi 100 km-t hazáig. Kemény lesz, mert dombos - hegyes, de ne aggódjatok, a tervet tudjuk tartani. Nem lesz egyszerű, megcsináljuk!!! Kotor városába pedig vissza fogok jönni...

Nem tudom mennyire volt élvezhető az élő online bejelentkezésem a borfesztiválon, de azt tudom, hogy sok mindent nem mondtam el, amit szerettem volna. Kicsit talán izgatott voltam...
Íme hát egy kicsit átgondolt "képzelt bejelentkezés":

Voltak az eddigi utam során nehéz pillanatok, de hogy aktuális legyek: „Az apályt mindig dagály követi...” Ha pozitívan állsz a dolgokhoz máris könnyebb. Elvégre minden nap élünk át csodákat, csak észre kell vennünk – vagy átértékelni a csoda szó jelentését... De hogy konkrétumot is említsek: Grosetto – Rómától északra a tengerparton egy város. Onnan szerettem volna eljutni Rómába. Az olaszországban természetesen szó szerint kell venni, hogy „minden út Rómába vezet” na de miért minden út autópálya? És ezt miért nem jelölik a térképen, miért 30 km után kell megtudnom? Nagyon meleg volt, a hasam is fájt, elhagytam az egyik derékaljam... tehát összesűrűsödtek a dolgok, és nehezen viseltem. De! Egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, vagy visszaforduljak. Fogtam magam, megálltam, vettem egy nagy levegőt, és mondtam magamnak: Tomi, nyugodj meg, higgadj le. Nem azért vagy itt, hogy idegeskedj... és működött. Egyből megtaláltam a helyes utat. Ilyenkor azért előny, hogy egyedül vagyok, mert nem veszekszem a társammal, nem hibáztatom őt, nem bántom meg... de alapjába véve az ember társas lény, és bár olykor igényli a magányt, szüksége van társakra.

Nem bántam meg hogy egyedül jöttem. Egy nagyon nagy előnye van, mégpedig az, hogy rá vagyok kényszerülve, hogy kommunikáljak másokkal, így sokkal többet tanulok, élek át. Kötődtek barátságok, amelyek valószínűleg eltűnnek majd, de kötődtek olyanok is, amelyek tovább erősödnek. Ez szintén egy olyan apró kis dolog, ami hatalmassá teszi a túrám értékét. És utánna az ember még többet akar!

A kerékpáros túrázás egy nagy előnye, hogy szabad vagy: nem vagy egy keretbe zárva, így része vagy a természetnek. Ha akarsz megállsz, ha akarsz visszafordulsz. Nem haladsz olyan gyorsan mint egy autóval, de nem is maradsz re azokról a dolgokról, ami mellett kocsival csak úgy elsuhannál. És a legjobb az egészben, hogy ezt bárki megcsinálhatja, nem kell hozzá semmiféle felkészültség, vagy fizikai kondíció – annyit mész, amennyit akarsz... amennyi jólesik. Na jó, persze nyilván van egy kis anyagi vonzata, mert a felszerelés minősége a kényelmi szintet növeli. De nem kell költened benzinre. Mindenkép a kerékpározás felé billen a mérleg :) A kerékpárom egyébként nagyon jól bírja, pedig az olasz utak azért nem mindennapiak! A sátramat egyenesen imádom! A táskáimnak hálla nem kell agódnom az eső miatt, mindenem száraz marad, a nyomkövetésnek hálla meg anyukám miatt sem kell aggódnom... Az önkormányzatnak köszönhetően meg nem halok éhen!

Nem úgy mint a vaddisznók toszkánában! Az volt talán a legizgalmasabb éjszakám. Negatív értelemben értve. Mivel olyan helyen voltam, nem tudtam sátrat állítani - de mivel tudtam, hogy nem lesz eső, nem zavart. Éjjel arra ébredek, hogy pár méterre tőlem visít a dög, de olyan hangosan! Futkosott fel-alá, akárcsak a hátamon a szőr. Vert a szívem rendesen!

Monregone – Salerno

Sajnos a CS olaszországban nem igazán működik. Ezért Nápolyra is csak egy gyors látogatás jut. Azaz hogy egy villámgyors. Annyira koszos és riasztó város, hogy nem is nagyon nézelődöm. Az utak minősége még Rómánál is rosszabb. Nyilván ha több időt töltenék itt, megváltozna a véleményem, mint Rómáról, de sem időm, sem kedvem most ehhez a barátkozáshoz. Szó szerint küzködök, hogy kijussak innen. Ha eddig azt mondtam, Olaszország nagyon be van építve, akkor most erre nem is tudom mit mondjak – a mai napon a 140 km-ből százat beépített részben megyek.

A ennyire beépített részen meg ugyebár a szálláslehetőség esélye igen csekély. Kicsit felhős az ég, ezért nem használok napozókrémet. Mai nap első tanulsága: a barna bőr is lehet vörös. Az utak minősége és a hetelmes forgalom miatt nagyon lassan haladok. Nem találok semmi ígéretes szálláshelyet, így rámesteledik. Az éjszakai tekerésnek is van pár tunulsága, mégpedig: az éjszaka ugyebár a látási viszonyok lecsökkennek, így nem látjuk a tájat, de ami még nagyobb baj, hogy a kátyúkat sem...

Addig-addig tekerek, amíg leérek Salerno-ba. Már elég késő van ahhoz, hogy a teherkikötő melletti kicsiny parkban verjek sátrat. Persze az alvás a zaj miatt nem éppen kielégítő.

Számokban: 139,06 km – 9h22’ a nyeregben – 14,84 km/h átlag – 53,94 max

Lido di Latina – Monregone közelében

Reggel hét óra, és ma már másodszor lubickolok a tengerben. Kellenek ezek a pillanatok, mert rengeteg erőt és energiát adnak. Bár rómában feltöltődtem, kipihenni magam nem nagyon volt időm (aminek tulajdonképpen örülök is, mert hát nem azért jöttem). Mivel késésben vagyok, korán el is indulok. Jó lenne egy kicsit ma is belehúzni, hogy behozzam a lemaradásomat. Bár tervezéskor beleszámoltam + 3 napot hasonló esetekre, de még csak az utam felénél vagyok, és hazafelé húzósabb tempót terveztem, úgyhogy még jól jöhet...

Az első km-eken mindkét oldalamon víz van: jobb kéz felől a tenger, bal kéz felől meg tó. Szép napunk van, a szél is oldalról fúj, de inkább hátulról, gyorsan haladok. Persze vissza kell még szoknom a tekeréshez, de a napi min. 3x úszás sokat segít. A dombok sem olyan riasztóak, mivel a táj szépsége elviszi a figyelmet a mászásokról. Este Mondregone közelében verek sátrat. Sikerült behoznom fél napot.

Számokban: 122,56 km – 7h28’ a nyeregben – 16,4 km/h átlag – 51,45 max